IX. Márton-napi Országos Makett Kiállítás és Vásár

Kedves Makettezők, Érdeklődők, Barátaink!

Idén újra megrendezésre kerül a


Márton-napi Makettt kiállítás, Verseny és vásár!

Dátuma: 2022.11.12-13.

HELYSZÍN: BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1038 BUDAPEST, CSOBÁNKA TÉR 5.

Tisztelt Látogató, kedves Makettező!

Kétévnyi kényszerű szünet után, immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Márton napi makettkiállítás. Az idén is szeretettel várjuk a makettezés híveit, minden kedves érdeklődőt és természetesen barátainkat, ismerőseinket. Az előző évek tapasztalatait figyelembe véve a közönség szavazatai alapján kerül sor a kiállított munkák értékelésére, díjazására. Amit szeretnénk megtartani, az a remek hangulat, ami eddig is jellemzője volt a kiállításnak! A makettkiállítást börze egészíti ki, melyen gazdag választékban lehet maketteket és a makett építéshez szükséges szerszámokat, kiegészítőket vásárolni. Látogatóink között az idén is értékes utazási nyereményeket – utalványokat sorsolunk ki. A legszebb makettek készítőit oklevelekkel, makettekkel és repülőnapra szóló utazásokkal díjazzuk. A rendezvényhez ideális helyszínt biztosít a BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ színháztermével, klubszobáival, előcsarnokaival.

Díszvendégeink és előadóink:

2022.11.12. szombat

11:00  Szabó András pilóta

téma: A repülés „mostoha gyermeke”: történetek, anekdoták a magyar mezőgazdasági repülésről

13:00 Zainkó Géza repüléstörténet- kutató előadása

téma: 100 éve alakult meg a Magyar Légiforgalmi Rt.

15:00 Szabó „Topi” Zoltán 

téma: Repülés napjainkban

Figyelem! Az előadás után a résztvevők között Topi által felajánlott lehetőséget sorsoljuk ki. A szerencsés nyertes egy különleges sisak segítségével virtuálisan átélheti egy vadászpilóta bevetését!

Programok mindkét napon:

  • Fotókiállítás: Juhász Dániel – Egyenesen fel!
  • Repülőgép grafikák: Kovács „Bubu” Béla
  • RC Tankok bemutatója
  • Katapult ülés – Szekeres Gábor

A rendezvény támogatói:

Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Békéscsabai „Körös” Makett Klub, Mosonmagyaróvári Makett Klub és Egyesület, Repülés Baráti Kör Budapest, Magyar Repüléstörténeti Társaság

Látogatói információk:

A kiállítás nyitva:   2022.11.12-én 10-17

                                2022.11.13-án 10-15

Belépő díj/nap: 1000 Ft/felnőtt, 700 Ft/gyerek, 2700 Ft/család (2 felnőtt+2 gyerek)

A látogatók a belépőjegy mellé egy szavazólapot és egy nyeremény lapot kapnak.

A nyeremény lapot, ha kitöltve bedobják az NYEREMÉNY dobozba (vasárnap 12 óráig.), sorsoláson vehetnek részt.  A vasárnapi sorsoláson 3 – a GOforGO Utazási Iroda szervezésében – 2022 Adventi utazást sorsolunk ki.

A szavazólapot kérjük értelem szerűen kitölteni és voksukat, az Önöknek legjobban tetsző 3 legszebb makettre, a „SZAVAZÓ LAP” dobozba bedobni szíveskedjenek,
vasárnap 12 óráig.

eredményhirdetés és sorsolás: vasárnap 14 órakor

Kiállítói információ:

Munkáikat kiállító makettezők részére nevezési díj nincs!

A makettek kiállítására a Közösségi Ház színháztermében kerül sor, 20 db 80 x 160 cm-es asztalon. A makettek elhelyezésének ideje: 2022.11.11. este 18:00-tól 21 óráig és 2022.11.12. reggel 7:30-9:30 között, a kiállítás bontása 2022.11.13.-án 15:00 – től!

A kiállítható makettekkel kapcsolatban megkötés sem témájában, sem korosztály szerint nincs. Minden téma – repülőgép, harcjármű, hajó, figura, sci-fi, autó, stb. – mely belefér a makettezés fogalomkörébe kiállítható! (Kivéve, a jó ízlést vagy kegyeletet sértő maketteket, tárgyakat.)

KIEMELT TÉMÁK

„KÖZPONTI KIÁLLITÁS” : Négy hajtóműves repülőgépek

„75 éves az AN-2-es” ide várunk minden AN-2-es makettet!

„RETRO SZALON” ide várunk minden olyan művet, makettet, mely min. 20 éve vagy régebben készült.

„Airliners Past & Present” – Pongrácz Zoltán munkái

„István vára és középkori falu” – Szűcs István munkái



Akik árusítani szeretnének a rendezvényen:

Az árusító asztalok az előcsarnokban kerülnek elhelyezésre.

Idén asztal bérleti díj nincs! Mindössze annyit kérünk Tőletek, hogy a lehetőségeitekhez és a forgalmatokhoz képest értékeljetek egy munkát a kiállított makettek közül és díjazzátok azt valami csekély felajánlással, egy-egy kis makettel vagy egyéb külön díjjal!