U.S.Air Tours 2019 – nyolcadik nap: 2019.08.02.

U.S.Air Tour 2019

8.nap, péntek

Városnézés gyalogosan Washingtonban

Reggeli közben és után, együttesen kis csoportunkban megbeszéltük, hogy a délelőttöt együtt töltjük, majd délután és este mindenki megy arra, amerre az érdeklődési köre viszi. Először hát elsétáltunk a Capitoliumhoz, alaposan körbejártuk és fényképeztük a pompás neonklasszicista épületet. Megcsodáltuk a nappali panorámát a National Mallra, a hatalmas kétoldalt fákkal szegélyezett füves parkra, ami engem a párizsi Mars-mezőre emlékeztetett, az Eiffel-torony lábánál. (Szerintem a washingtoni 4-5-ször olyan hosszú, de nem szélesebb.) Kissé türelmetlenül – mármint részemről – indultunk tovább aznapi fő látnivalónk felé, a National Air & Space Múzeumhoz. Már tettem róla említést, hogy útközben alig-alig láttam turistabuszokat. Nos, errefelé, ahol a Smitshonian Intézet számtalan ingyen látogatható intézménye van, már van belőlük bőven! A közepes méretű „csőrös” iskolabuszokat leszámítva, nagy meglepetésemre az európai típusok vitték a pálmát! Mercik, Turismok, BOVÁ-k Hollandiából! Amiből a legtöbbet láttam, a nálunk kevésbé ismert, szintén holland Van Hool! Közös jellemzőjük volt , az európainál jóval nagyobb tengelytáv! Ez is azt igazolja, hogy amerikai kollégáimnak nem kell szűk helyen forgolódniuk! Ezek a buszok bizony Pesten vagy más európai nagy városban, már és legkésőbb a második kanyarnál beszorulnának… 🙂

Nemzeti Repülési és Űrhajózási Múzeum:

A belépés ingyenes! A tágas és magas fogadó csarnokba lépve az első ami megragadja a figyelmemet, a mennyezetről lelógó világhírű repülőgépek sora! Itt van Lindbergh Ryen NYP-je, Chuck Yeager Bell X1-ese, az első amerikai sugárhajtású gép és minden idők eddigi leggyorsabb kísérleti gépe, a hiperszonikus X-7-es. Ezt látva első utam az információs pulthoz vezetett, ahol egy idősebb úr teljesített éppen „szolgálatot”. Kérdésemre, hogy tudniillik ezek a gépek eredetiek vagy esetleg replikák, kissé sértődötten ennyit válaszolt: „Uram! Ebben az épületben minden eredeti!”

Kezdjük a Wright fivérekkel! Az ő életükről és munkásságukról külön teremben, egy fajta „szentélyben” emlékeznek meg. Ugyan így Charles Lindbergh-ről is! (Ajánlom a Lindbergh óceánrepülését feldolgozó, az 50-es években készült színes játék filmet, „Spirit of St Louis” címmel.) Egy másik terembe került talapzaton kiállítva Lindbergh másik híres gépe, egy vörös-fekete színekben pompázó Lookheed Sirius! Igen, igen!! Ugyan az a típus, mint amellyel Endreszék átrepülték az Óceánt ’31 nyarán! Lindbergh gépének azonban nem rendes futóműve volt, hanem úszótalpakkal szerelték fel. A ’30-as évek elején ezzel a géppel végezte a PAN AM részére az óceánon átívelő lehetséges útvonalak felderítését. Ezekre az utakra gyakran elkísérte a felesége is. Egy ilyen út alkalmával írta meg utazásuk történetét. (Anne M. Lindbergh: „Zúg a szél”. Magyarul is megjelent, antikváriumban beszerezhető ugyan úgy mint, Franklin W. Dixon: „Az Óceánrepülő” című könyve.)

Lindbergh gépe mellett a piros kis „csoda repülő”, a Lockheed Vega, mellyel Amelia Mary Earhart 1932-ben első nőként átrepülte az Atlanti-óceánt. (Könyv ajánló: Amelia Earhart: „Az utolsó út”. Filmajánló: Amelia – Kalandok szárnyán, 2009). Azután természetesen itt van Willy Post, elegáns krémszínű Lockheed Vega-ja, mellyel kétszer is körberepült e a Földet. Annak idején – a ’30-as években – százezrek ünnepelték New York utcáin Amerika repülő-hőseit egy-egy sikeres út után.

Egy saroknál kisebb tolongás támadt: mindenki Niel Amstorng vitrinben elhelyezett szkafanderét akarja lefotózni, mögötte a híres felirattal, melyet akkor mondott, amikor ebben az űrruhában első emberként idegen égitestre, a holdra lépett: „Kis lépés egy embernek, nagy lépés az emberiségnek!” (Az űrruha fotózása közben ezen morfondírozom, hogy a nézelődők között vannak-e holdutazás-tagadók? Főleg a fiatalok körében tapasztalom – akik nem élték meg a múlt század ’70-es, ’80-as éveit – hogy egyre nagyobb teret nyer körükben a holdutazás megtörténtének tagadása! Sőt legújabban olyan véleménnyel is találkoztam – kapaszkodjanak meg! –, hogy a Föld már pedig LAPOS! Na erről ennyit..!!) El is értünk az űrhajózási szakaszhoz. Itt két dolgot szeretnék megemlíteni: Az első, hogy a V1 és V2 német rakéták bemutatása mellett a tablón és vitrinben egyértelműen és tárgyilagosan leírásra került, hogy Amerikát nem más mint, mint az SS egykori tagja, a német rakéta-zseni, Werner von Braun juttatta fel a Holdra. Az ő rakétái vitték sikerre a Mercury, a Gemini és az Appoló programokat! A másik dolog (aminek a hasonmását már volt szerencsém a Moszkva melletti Koroljov Intézetben látni) a Szojuz – Apolló űrhajó együttes, melyben a hidegháború közepén, a két szemben álló űrhatalom 1975.ben összekapcsolta űrhajóit a világűrben. Moszkvában azt mondták, hogy ezek nem modellek vagy másolatok, hanem egy az egyben olyan eszközök, csak ezzel nem jártak a világűrben. Szerintem Washingtonban kiállítottakra ugyanez érvényes! Ja! El ne felejtsem! Az Apolló 11 holdra-szálló egysége is ki van állítva, ugyanúgy, ahogy az űrhajósok visszatérő egysége is.

Sajnos ottjártunkkor a múzeum két fontos részlege is zárva volt, felújítás miatt. Az egyik a II.VH.-s gyűjtemény, a másik pedig a polgári repülés csarnoka. (Utána kutakodtam: valószínű, hogy az Udvar-Házy Center restauráló műhelyében azt a DC-a-ast, Ford Trimotort, Lochheed Electrát láttuk felújítás alatt, melyek eredetileg itt a központi múzeum anyagát képezik! Vigasztalásképen (azért messze nem 100%-os 🙁 ) megnéztük a termet, melyben a navigálás történetét mutatták be – a legrégebbi szextánsoktól, térképektől kezdve egészen a GPS-ig! Meglepően jó és érdekes volt. Még sok-sok más érdekes repülőgépet és űreszközt megcsodáltunk. A shophoz közeledve egy hatalmas, horogkeresztes Hindenburg léghajó fogadott minket a bejáratnál. Itt is érvényes: amit szabad a győztesnek, nem szabad a vesztesnek.

Kis nézelődés és vásárolgatás után elindultunk, hogy legalább még egyet megnézzünk az Independence Avenue-n sorakozó számtalan Smithsonian múzeum közül. Választásunk az American History-ra esett. Mit is mondja róla? Eléggé vegyes benyomást keltett! Talán érdekesebben is el tudtuk volna tölteni az időt. Jó néhány érdektelen, silányul berendezett terem után, már majdnem kifordultam, amikor látványosabb részek következtek. Gyönyörű hajó makettek, majd szárazföldi közlekedés régi darabjai. Mozdonyok a hőskorból, országúti cirkálók és kamionok a ’60-as évekből, néhány régi busz, villamos és metrókocsi. Az egyik hatalmas tablón – amiről már írtam – a legendás Route 66 út nyomvonala Chicagótól Los Angelesig. Ezek azért elég klassz dolgok voltak! Ebben a múzeumban az igazi meglepetés még az elején, a bejáratnál ért. Akkor még nem igazán tudtam mit látok, mára már a nevét is tudom az ilyen jellegű dolgoknak. Úgy mondják „érzékenyítő” tárlat, tabló, kiállítás, stb. … Itt egy hatalmas üvegfal mögött mindenféle szívárványos, másságos alakok üzenik feléd: fogadd el, tiszteld, sőt szeresd a devianciát. (Csak zárójelben: itt én kevésbé érzékenyültem el, annál inkább, amikor már NYC-ben egyik este hazafelé útközben, egy ilyen másságos szórakozóhely előtt egy kb. 190 cm magas, 100 kg-os, platina szőke „csoda” szólított le csábos mosollyal, puszit küldve…brrr!!!)

Az itteni múzeumlátogatásunk végén betértünk az IMAX-ba, megnézni egy 3d-s filmet a partraszállásról. Őszintén szólva nem hagyott bennem túl mély nyomot.

Gyorsan végig néztük a múzeumot, majd indultunk a többi látványosság felé. Következett a Washington obeliszk, melynek talpazatához nem lehetett közelebb menni 20-30 méternél, nyilvánvalóan robbantásos merényletre számítva! Néhány fotó után indulunk tovább a Fehér Ház irányában. Egy pillanatra itt láttam meg a fák között a White House irányába repülni az elegáns festésű Sikorsky elnöki helikoptert. Valahol itt sétálva – még csak hatalmas tér közepén járva – éreztük, hogy nagyon fogy az erő a lábunkból. A távolságokat alá, az erőnket túl becsültük! Lassan-lassan haladtunk a Fehér Ház felé. Itt aztán szembekerültünk azzal, ami eléggé illúzió romboló! Kerítések, szögesdrót és beton akadályok mindenféle járműnek, páncélautók, rendőrök siserehada veszi körül, többszörös gyűrűben közrefogva az amerikai elnök hivatalát. (Egyébként egész Washingtonra jellemző ez a hihetetlen méretű biztonsági készültség. De rengeteg rendőri őrbódé és és útba süllyeszthető jármű akadály látható mindenfele!) Késő délutánra járt. A fáradtság és az utóbbi benyomás arra késztetett, hogy elinduljunk haza – mármint a hotel – felé. Felültünk hát egy „hop on – hop off” városnéző busz felső, nyitott szintjére és a Capitol Hill felé vettük az irányt. A Pensylvania Av.-n végighaladva még sok-sok neves épületet sorolt az idegenvezető: a pénzügyminisztérium impozáns épületét, a Nemzeti Akváriumot, Ronald Reagan Buildinget, Nemzeti Színházat, a Régi Posta palotát, az FBI központját, Igazságügyi Minisztériumot, Nemzeti Levéltárat, stb. … köztük egy elegáns hotelt, ami a TRUMP névre hallgatott. Vajon a tulajdonosáról nevezték el? A buszról az UNION STATION-nál szálltunk le, melyről már írtam. Innen újra a Capitolium mellett vezetett az út hazafelé. Útközben még lefényképeztünk két barátságos motoros rendőrt. Az egyik motoron Bud Spencer ült, a másikon Terence Hill! 🙂 Valahogy feljutottunk a szobákig, még jó hogy volt lift! Az ágyba azonban már igen nehezen tudtam felmászni, mivel térdig volt kopva a lábam. Azért többé-kevésbé, közelről vagy távolról, de megnéztük Washingtont! Nekem tetszett!!!

Tags: