U.S.Air Tours 2019 – A NAPLÓ
2. nap: AM: 00.00.00 Zulu time: 05:00
A nap első gondolata nálam az volt, hogy kiveszem a srácot a pult mögül és kifésülőm a haját! Szögegyenesre! Tízig számolás, majd második gondolat: ez nem valószínű, hogy használ az ügynek. Az azért gyorsan kiderült, hogy van érvényes megrendelésünk, kaucióval átutalva. Hosszas vívódás után – a két kisbusz helyett – kiegyeztünk 3 db 7 személyes DODGE-ben, darabonként 3600 cm3-rel. Gyors kocsi átvétel (már amennyire az energiánkból telt), majd 3 felé osztottam a csapatot. 1 x 6 fő, 1 x 5 fő és 1 x 4 fő (az utóbbi lett az enyém, mint csomagszállító autó). Itt szeretném még egyszer megköszönni a 6 fős társaságnak, hogy elvállalták a 3. autó felváltva történő vezetését, hiszen eredetileg csak két szükséges sofőrrel számoltunk – Marci és én.
Még egy dolog, amit fontosnak tartok megjegyezni: Hála Istennek, az egész USA-beli utazásunk során ez volt az első és egyben az utolsó problémánk!
Azután az éjszaka közepén nekivágtunk, az utolsó, közel 300 km-nek! Egy távoli országban, másfajta szokásokkal, más szabályokkal és soha nem tapasztalt autókkal! Kis hab a tortára: útközben még belefutottunk néhány útépítésbe, terelésbe.
Ennek ellenére – és ez némi büszkeséggel mondom – hajnali fél négykor (bocs: AM 03:30) körül, hiba és eltévedés nélkül megérkeztünk APPLETON-i szállodánkba, ahol hatalmas süppedős francia ágyak vártak bennünket.
Miután Anikó kiosztotta a szobakulcsokat, kihirdettem a 8 órai reggelit, majd indulást Oshkoshba. (Később – néhány nap múlva – mesélte el nekem Anikó, hogy mikor útitársaink meghallották a reggeli időpontját, egy kissé elsápadtak. Őszintén bevallom, én ezt akkor nem érzékeltem. Sokan úgy gondolhatták, majd délig heverészünk, kipihenjük magunkat, utána indulunk a reptérre. Nekem azonban már csak egy dolog villogott a szemem előtt: OSHKOSH!!!)
Reggel 6-kor – a csoportból elsőként megpillantva Amerika szabad egét – már a kávémat szürcsölgettem a hotel hátsó bejárata előtt. (vagyis azt a kávéra messziről emlékeztető dolgot, amit sikerült összehoznom 🙂 )
Következett a reggeli – bár ne tette volna! Abszolút müzli központú, szegényes madáreledel! (Azért lett majd jobb is. Pl. Washingtonban vagy New Yorkban.)
Aztán fáradtan, de végre elindultunk a világ legnagyobb AIR SHOW-jának helyszínére, OSHKOSH-ba!
Kb. 30 km megtétele után, érkeztünk a parkolóba: minden bonyodalom és dugó nélkül (!) perceken belül a helyünkön álltunk – 10 $/nap/autó kifizetése után. Ami először feltűnt: rendőr sehol, csak önkéntesek… mégis flottul ment minden!
Ahogy a parkolóban szép sorban beálltunk egymás mellé – bordó, fehér, fekete – autóinkkal érdekes érzés fogott el. Úgymond leeresztettem, eltűnt az adrenalin. Láttam, Marci is így volt vele.
A kétnapos folyamatos utazás, rohanás, feszültség és izgalom után, végre megpihentünk. Most már nem kellett rohanni sehova. Ettünk is néhány falatot, mire befejeztük, a társaság már megrohamozta Oshkosh repülőterét, eltűntek. A hatalmas területen csak jóval később találkoztunk velük.
Az oshkoshi repülőtéren az első nap természetesen a tájékozódásra, a hely feltérképezésére szolgált. Biztosan nem meglepő: igen nagy területről van szó. Először a régi – füves leszálló mezővel rendelkező – részt jártuk be. A PIONEER AIRFIELD néhány kis hangárjában legendás amerikai típusok sorakoznak a múlt század 20′-as, 30′-as éveiből. Közöttük – legelöl egy kanárisárga Curtiss Jenny, oldalán a híres felirat: „The Great Waldo Pepper”. Ki ne emlékezne Robert Redford és társai nagyszerű alakítására az azonos című filmben. És most itt áll előttem – megérintettem a légcsavarját!
Sok-sok érdekes – Európában alig ismert – kis repülőgép látható itt, többségük repülőképes állapotban. A szomszédos kis hangár a gyerekeké, interaktív repülős dolgokkal berendezve.
Átvágva a füves leszálló mezőn – ahol a fejünk felett szorgalmasan rótták sétarepülő köreiket a kis Bell 47-es helikopterek – átérünk az oshkoshi állandó repülőmúzeumhoz.
A múzeum két részből áll: egy nagy kiállító hangárból és egy dokumentációs repüléstörténeti részből. Természetesen az elmaradhatatlan fogadórészen és shop-on kívül. A történeti részen nagy hangsúlyt kapnak az amerikai repülés – méltán – kiemelkedő alakjai. A Wright fivérektől Charles Lindberghen, Amelia Earharton keresztül Neil Armstrongig egy-egy kis „szentélyben” emlékeznek meg. Ez egyébként minden általunk látott múzeumban így van!
Furcsa módon a nagy hangár gépeinek többségét kitolták és szétszórták a hatalmas füves előtéren.
Vietnámi felségjelű MIG-ek sora, a hidegháborús amerikai vadászgépek példányai bukkannak fel egy-egy bokor vagy fa mögül. Érdekesebb típusok: a hangár mennyezetéről lógó, spanyol Bf-109-es Buchon és egy repülőképes D.H.Mosquito! Van egy szintén repülőképes RYAN NIP-jük is! Különlegessége, hogy ahol eredetileg Lindberg előtt egy hatalmas benzin tank volt, ott ebben a gépben egy második utasülést helyeztek el!
Jut eszembe! Kissé meglepett, de jól esett: a nagy hangár hátsó falán egy hatalmas térképes, színes grafikán a II.V.H. Jelentősebb légi-hadműveleteit elevenítik fel. Két oldalt a háborúban résztvevő országok légierőinek jelvényei között ott látható a piros-fehér-zöld magyar ék felségjel is!
Még egy! A nagy hangárból nyílt egy kisebb, félhomályos terem, a bejáratnál tábla: 18 év alatt tilos a bemenet! Persze, nagyon kíváncsiak lettünk mi lehet odabent! Nem fogjátok elhinni: a tiltott helyen kb. kéttucatnyi, a II.V.H.-s amerikai bombázók orr részére festett, pikánsabb NOSE ART-ok kivágott lemezdarabjai voltak a falakra függesztve.
Itt említem meg: Oshkosh, a kisváros neve egy régi észak-amerikai indián törzs híres vezetője után kapta a nevét, aki kulcsszerepet játszott a mai Wisconsin állam területén őshonos, egykori menominee indiántörzs megmentési kísérletében a pionírokkal szemben. Az egykori B-17-es nose artján, egy „Oshkosh” indián lovagol egy 1000 fontos bombán. Ez még a nagy hangár falán lóg, korhatár nélkül megtekinthető. 🙂
Kevés az időnk. Ez mindig így van, ahol a repülőnap helyszínén múzeum is van. Nosza, vágtázzunk át a néhány km-re található normál, betonozott pályával rendelkező repülőtérre, ahol ugye a nagy repülő jamboree zajlik. Szerencsére vágtázni nem kell: a két helyszín között ingáznak – ingyen – a tipikus, sárga, csőrös amerikai iskolabuszok.
Kora délután végre ott állunk a két légcsavar imitációval díszített bejáratnál. Az elővételben megváltott 45 $-os jegyekkel, egy laza biztonsági ellenőrzéssel együtt, simán, sorba állás nélkül jutottunk át a „Mennyek Országának” kapuján!
Itt most átugrom a délutánt, hogy az oshkoshi repülőnapon mit láttunk, azt majd a 3.nap leírásánál mesélem el, tekintve, hogy a vasárnapot is itt töltöttük. Azért is, mert drága belépő ide, drága belépő oda… kis magyar küldöttségünk tagjainak többsége, ezt a délutánt kimerültségtől elterülve, a hatalmas juhar és tölgyfák árnyékában, szundikálással töltötte! 🙂 Utazásunk ezen 2. napja lett a „leghosszabb nap”! Gyakorlatilag 0-24-ig tartott. A délutáni szundikálást és nézelődést ugyanis PM 7:30-tól követte a MIDNIGHT AIR SHOW. Ekkorra már – hál’ Istennek – egy kicsit összeszedtük magunkat és lenyűgözve bámultuk, mire képesek a jenkik az egyre sötétebbre váló égbolton! Keleten az égbolt már igazi midnight blue volt, nyugaton pedig egy hátulról megvilágított narancs-vörös csoda szép cumulusban először egy F-15, majd egy F-35 repülésében gyönyörködhettünk. Gyakran használták az utánégetőt – a hatás leírhatatlan!
Ami ezután következett azt már tényleg nem lehet papírra vetni! Kb. egy tucatnyi TEXAN tartott egyéni és csoportos bemutatókat. A repülőgépek keresztben, hosszában végig voltak „rakva” ledsorokkal! A hét hengeres motorok szelepemelő szárai szintén! Nem hittünk a szemünknek – csak bámultunk! Egymást lökdöstük, hogy a másik is ugyanezt látja-e?!?
És a végén a csúcspont: a LUFTBERRY körbe állt T-6-osok tűzijátékot lőttek a mélykék égboltra! Itt Amerikában show-t csinálni tudnak – az már biztos! A második napon, már annyi élménnyel szédültünk az ágyba (lásd Zimmer Ferit), mint más időkben egy év alatt!
Folyt.köv.: 3. nap, avagy hogyan cseréltünk kereket egy „Galaxy”-n!