Őszintén bevallom, már a megérkezést, a ferihegyi leszállást követően forgott a fejemben a gondolat: életem egyik legnagyszerűbb, legtöbb élményt adó utazását – nem csak az elkészült több száz fotóval – hanem írásban is meg kellene örökíteni! Legalább naplószerűen, addig amíg frissek az élmények és az idő nem „eszi” meg a részleteket!
Aztán persze visszazökkentünk a hétköznapokba és hát sajnos vagy hál’ Istennek a mi munkánk, ételvitelünk mellett nem igen jut idő az írogatásra!
És tessék: ma 2020 május 25-én, ülök a teraszon nekifogtam az írásnak…. van rá időm. 🙁
Több mint két hónapja értetlenül nézek körül a világban: valakik vagy valami megfosztott attól, amit talán a legjobban szeretek: az utazástól és a munkától!
Tisztelt Útitársaim, Kedves Barátaim!
Megírom az utazásunk naplóját, legjobb emlékezetem szerint. Napról-napra. Minden elkövetkező héten egy-egy napot. (ez így több, mint két hónap lesz… 🙂 )
Reményeim szerint, mire befejezzük (!) a naplót, vége lesz ennek a szürreális röghöz kötöttségnek – és – újra, végre utazhatunk!… falvakba, városokba, a hegyek közé, a tengerpartra és hát főképp REPÜLŐNAPOKRA!!!
Egy napló természeténél fogva abszolút szubjektív. (Ahogy egy bölcs mondás tartja: „lehet, hogy nem így volt, de a lényeg az, hogy én így éltem meg!”)
Ezért arra kérem útitársaimat, hogy az útinaplót egészítsétek ki saját élményeitekkel, észrevételeitekkel, számtalan részlettel, amit kihagyok, vagy kifelejtek az élménybeszámolóból. Érzések, emlékek, jó és kellemetlen benyomások… minden belefér.
Így lesz teljes a NAPLÓ!
Köszönetnyilvánítás.
Első helyen szeretném megköszönni Anikónak és Marcinak, az utazás megszervezésében és lebonyolításában végzett elengedhetetlen munkájukat! Habár kétség kívül az idea az enyém volt (legalább 20 éve ábrándoztam az amerikai „repülős” útról) az utazás megszervezésének minimum egy éves, fáradságos munkáját Anikó végezte. Marci pedig a konkrét lebonyolításban volt nélkülözhetetlen, első sorban kiváló angol nyelvtudására való tekintettel.
És természetesen hála és köszönet minden útitársunknak, akik bíztak bennünk, majd az utazásunk egésze alatt kivételes összetartással és segítőkészséggel formálódtunk egy közösséggé! (ritka „magyar” szokás! 🙂 )
Epilógus Start – 1. hét
A csomagolás!
Több mit harminc éve utazom – szenvedélyből, ugyanakkor hivatásszerűen – megszoktam hát, hogy minden alkalommal csomagolni kell! Hol több, hol kevesebb napra, de mindig összepakoltam, amire úgy éreztem, szükségem lesz az út folyamán. Az állandó útitársaim közé tartozik egy kis kemping gáz, kávéfőzővel együtt, hogy minden nap friss kávéval induljon a nap. (sokan megmosolyognak érte 🙂 )
Ahogy azonban közeledett az amerikai út, kiderült, hogy nem csak a kávéfőző szettemről kell lemondanom, hanem a tiszta gatyán és zoknin kívül szinte mindenről! Gondoltam még egy-két szál szalámira, egy kis szalonnára – nem lehet! Legalább néhány konzervre – nem lehet! Akkor minimum egy-két májkrém, vagy tubusos kolbászkrém – nem lehet! Még a zacskós levesről is le kellett mondanom! Néhány nappal az utazás előtt rádöbbentem a szomorú valóságra: t.i. majdnem két héten keresztül HAMBURGERT kell ennem!!! Abban az országban, ahol több mint 200 éve az alkotmány garantálja a szabad fegyverviselést, engem mint odalátogató turistát megfosztanak az egyik legalapvetőbb emberi jogomtól: a megfelelő és egészséges táplálkozás lehetőségétől! JAAAJ! (Ez persze csak irónia: megértem én a szükséges óvintézkedéseket 🙂 )
és most lássuk a NAPLÓT…