VI. Márton napi Országos Makett kiállítás és vásár

A GOforGO UTAZÁSI IRODA SZERVEZÉSÉBEN

IDŐPONT: 2017.11.11-12.

15079094_1106640802718045_6849249081452167688_n

HELYSZÍN: BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ

1039 BUDAPEST, CSOBÁNKA TÉR 5.

Tisztelt Látogató, kedves Makettező!

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Márton napi makettkiállítás. Az idén is szeretettel várjuk a makettezés híveit, minden kedves érdeklődőt és természetesen barátainkat, ismerőseinket. Az előző évek tapasztalatait figyelembe véve a közönség szavazatai alapján kerül sor a kiállított munkák értékelésére, díjazására. Amit szeretnénk megtartani, az a remek hangulat, ami eddig is jellemzője volt a kiállításnak! A makettkiállítást börze egészíti ki, melyen gazdag választékban lehet maketteket és a makett építéshez szükséges szerszámokat, kiegészítőket vásárolni. Látogatóink között az idén is értékes utazási nyereményeket – utalványokat sorsolunk ki. A legszebb makettek készítői oklevelet, maketteket és repülőnapra szóló utazásokat nyernek. A rendezvényhez ideális helyszínt biztosít a BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ színháztermével, klubszobáival, előcsarnokaival.

A MAGYAR REPÜLÉSTÖRTÉNET KIEMELKEDŐ ALAKJAI

REPÜLŐGÉP TERVEZŐK, TUDÓSOK, PILÓTÁK

Díszvendégeink és előadóink:

2017.11.11. szombat

13:00 SZABÓ „TOPI” ZOLTÁN a Magyar Légierő nyugállományú őrnagya, 2003-ban, az angliai Fairfordban MIG 29-es gépével maga mögé utasította a nyugati világ legmodernebb vadászgépeivel repülő sztárpilótáit.

15:30 Egy voltam a sasok között” Paár Ferenc ny. őrnagy, vadászpilóta könyvbemutatója.

2017.11.12. vasárnap

11:00 Magó Károly repüléstörténész, roncskutató: A magyarországi roncskutatás és hadisír gondozás

Programok mindkét napon:

  • Tablókiállításon: A MAGYAR REPÜLÉSTÖRTÉNET KIEMELKEDŐ ALAKJAI

  • RC Tankok bemutatója

A rendezvény támogatói:

Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Békéscsabai „Körös” Makett Klub, Mosonmagyaróvári Makett Klub és Egyesület, Miskolci Makettezők Baráti Köre, Repülés Baráti Kör Budapest, Magyar Repüléstörténeti Társaság, Attila Unokái Hagyományőrző Egyesület

DSCF7213

Látogatói információk:

A kiállítás nyitva: 2017.11.11-én 10-18

2017.11.12-én 10-16

Belépő díj/nap: 600 Ft/felnőtt, 400 Ft/gyerek, 1600 Ft/család (2 felnőtt+2 gyerek)

A látogatók a belépőjegy mellé egy szavazólapot és egy nyeremény lapot kapnak.

A nyeremény lapot, ha kitöltve bedobják az NYEREMÉNY dobozba, sorsoláson vehetnek részt. A felnőttek között 3 utazás, a gyerekek (14 életévig) között 3 makett kerül kisorsolásra.

A szavazólapot kérjük értelem szerűen kitölteni és voksukat, az Önöknek legjobban tetsző 3 legszebb makettre, a MAKETT dobozba bedobni szíveskedjenek.

eredményhirdetés és sorsolás: vasárnap 14 órakor

20151114_185423

Kiállítói információ:

Munkáikat kiállító makettezők részére nevezési díj nincs!

A makettek kiállítására a Közösségi Ház színháztermében kerül sor, 20 db 80 x 160 cm-es asztalon. A makettek elhelyezésének ideje: 2017.11.10. du. 17-től 20óráig és 2017.11.11. reggel 7-9:30 között, a kiállítás bontása 2017.11.12.-én 16:00 – tól!

A kiállítható makettekkel kapcsolatban megkötés sem témájában, sem korosztály szerint nincs. Minden téma – repülőgép, harcjármű, hajó, figura, sci-fi, autó, stb. – mely belefér a makettezés fogalomkörébe kiállítható! (Kivéve, a jó ízlést vagy kegyeletet sértő maketteket, tárgyakat.)

Javított_Kvasz_gép

KIEMELT TÉMÁK

KÖZPONTI KIÁLLITÁS” : A MAGYAR REPÜLÉSTÖRTÉNET KIEMELKEDŐ ALAKJAI

RETRO SZALON” ide várunk minden olyan művet, makettet, mely min. 20 éve vagy régebben készült.

Airliners Past & Present” – Pongrácz Zoltán munkái

István vára és középkori falu” – Szűcs István munkái

SAM_5817

Akik árusítani szeretnének a rendezvényen:

Az árusító asztalok az előcsarnokban kerülnek elhelyezésre.

Az árusító asztalok bérleti díja: 60 x 140 = 3 000 Ft/ 2 nap

75 x 180 = 4 500 Ft/ 2 nap

A rendezvény ideje alatt, kiállítóink és árusaink részére külön klubszoba áll rendelkezésre, ásványvízzel, kávéval, csomagelhelyezési lehetőséggel.

Várjuk kiállítók és árusok jelentkezését!

JELENTKEZNI:

1039 Budapest, Békásmegyer

Csobánka tér 5.

Tel: +36 30 307 1736 vagy

+36 70 625 6566

info@goforgo.hu